Nyunyó és társai

Vannak ugye a nagyon cuki házinyuszik (pet nyuszik) és vannak az Úr Isten übercuki vadnyuszik (kölyöknek).

Pet nyuszikról hasonlóan, mint tengerimalackákról így vagy úgy, de általában lemondanak a gazdik, nem vállalják a kezelésüket, rendszeres útógondozásukat. Rosszabb esetben be sem kerülnek vizsgálatra, egyszerűen kiteszik őket az utcára és így kerülnek hozzánk.

Nézzünk néhány történetet!

Pamacs

Pamacs Encephalitozoon cuniculi parazitafertőzés súlyos tüneteivel került rendelőnkbe, majd Alapítványunkhoz. A fertőzés károsítja a központi idegrendszert és egyensúlyzavarral jár egyéb tünetek mellett.

Kezelése hosszú időt vesz igénybe és sok gyógyszer szükséges hozzá.

Pamacs esetében olyan súlyos volt kezdetben a betegség, hogy a ketrecét ki kellett bélelni, mert annyira nem tudta magát megtartani, hogy a kényszeres körbe forgásoknál félő volt megsérül.

Állapota lassan, de szépen javult, boldog nyuszivá vált, gyarapodott, sajnos a fejecskéjét csak oldalt döntve tudta tartani.

Egy állatorvos kolléganőnél gazdisodott, aminek nagyon örültünk!

Kócos

Kócost a utcán találták, egészséges nyuszika. Oltások és ivartalanítás után sikerült új gazdit találni neki. Nem volt könnyű, mert hát na, a cukiságfaktor nem robban fel, ha ránézünk. 

Kedves nyuszi, örülünk, hogy segíthettünk.

Fehér Ló Fia

Egészséges nyuszikaként kóborolt az utcán, mígnem jóérzésű emberek gondjainkra bízták. 

Oltások és ivartalanítás után gazdisodott 3 hónapig volt Alapítványunk lakója.

Nyunyó és társai

Minden nyuszi történet Nyunyónál kezdődött. Ő volt az első védenc, sokáig Szabina doktornőnél maradt, de amikor eljött a pillanat elugrálhatott a mezőn.

A kisnyuszikkal az a baj, hogy legtöbbször a tavaszi kaszálás alkalmával annyira megbújnak, hogy nem lehet látni őket és a fűkasza komoly akár halálos sérüléseket okoz a kölyköknek és akár az anyanyúlnak. Ebből fakadóan el is árvulhatnak, ilyen kis korban egyedül a természetben nem élnek túl.

Nevelésük nagyon nehéz. Meg kell tanítani őket a speciális cumisüvegből szopni, a sikerhez nélkülözhetetlen a speciális és nagyon drága tápszer. Növényevők révén jóval érzékenyebb a bélflórájuk, ha nevelés során (kezdetben 2 óránkénti szoptatás, éjszaka is) hasmenés lép fel az nem sok jót igér. 

A megfelelő táplálás mellett el kell látni a sérüléseiket, mely külön kihívás, hiszen zsákmányállatok és kifejezetten rosszul reagálnak a stresszre.

Amivet segíthetsz az anyagi támogatáson túl:

  • Royal canin babycat milk
  • Oxbow critical care
  • Oxbow vagy Versele Laga táp és széna
  • Vetri DMG immunerősítő oldat
  • Seni betegalátét 60x90