Luna

2020.10.13

Luna 2019. évben került hozzánk feltehetőleg autóbalesetet szenvedett

Tudata zavart volt, fejét nagy ütés érhette, ennek következtében agyrázkódást kapott és a bal szeme traumás sérülés következtében bevérzett.

Akut sűrgősségi ellátásra volt szüksége. Testhőmérséklet stabilizálást, infúziós terápiát, fájdalomcsillapítást, egyéb gyógyszeres és roboráló kezelést és kezdetben konzervatív szemészeti ellátást végeztünk. 

Pár nap alatt állapota jelentősen javult, de a szemét ért trauma miatt szemészeti specialista állatorvos segítségét kellett kérnünk a Klapka Állategészségügyi központban dr. Fenyves Ildikó kisállat szemészeti szakrendelésén.  A vizsgálat eredménye a bal szemlencse luxációja, melynek orvoslása vagy a szemgolyó eltávolítása vagy a lencse kivétele, amelyet baglyon tudomásunk szerint még nem csinált senki Magyarországon (mint később megtudtuk a világon is nagyon ritkán)

Az állatorvos csapat összefogásban a lencse eltávolítása mellett döntött, mert fél szemmel egy ragadózómadár  a természetbe nem térhet vissza.


Hosszú ideig tartó utókezelést követően (szemcseppek 2 óránkénti használata), szisztémás gyógyszeres kezelés a kontroll vizsgálatok és repatriálásra való felkészítés alapján (zsákmány vadászata) , minden jel arra mutatott, hogy Luna műtétje sikeres volt, szabadon folytathatja életét.

Luna szemműtétje

Maga a műtét, annak előkészítése a megfelelő altatás kivitelezése komoly szakmai összefogást és tervezést igényelt. Az altatást Szabina doktornő biztosította a majdhogynem 2 órás beavatkozás alatt, mely nagyon nagy kihívás egy vad madár esetében. A műtétet dr. Fenyves Ildikó végezte csapatával, akiknek nem tudunk elég hálásak lenni az elvállalt és tökéletesen elvégzett operációért. 

Repatriálás: gyógyultan, szabadon!

Köszönjük dr. Fenyves Ildikónak és csapatának Luna nevében a segítséget!