en-Tengerimalackáink

11/08/2019

A teljesség igénye nélkül

Szotyi és Pisztácia


A két kis tengerimalackáról lemondtak gazdái, költözés miatt nem tudták vállalni további tartásukat. Midkét malacka jó általános állapotban került a rendelőbe, a kisfiú ivartalanított volt. Az általános vizsgálat során sem derült fény semmilyen rendellenességre, így a karanténozási időszak letelte után gazdikereső státuszba kerültek. Természetesen csakis egyszerre lehetett őket örökbe fogadni, hiszen elválaszthatatlanok. Viszonylag a megszokotthoz képest rövidebb időn belül sikerült befogadóra találniuk, aki az egyik leglelkiismertesebb gazdink egyike. Ezúton is köszönjük neki a törődést.

Hópihe 


Hópihéről lemondott a tulajdonosa. Véres vízeltürítés, hasi fájdalmak, következményes étvágytalanság és gubbasztás miatt hozta rendelőnkbe. A kivizsgálást követően a szükséges műtéti ellátást (hólyagkövesség miatt) , illetve az ezzel járó útókezelést anyag okok miatt nem tudta vállalni. 

Alapítványunk vette gondozásába malackát. Felkészítettük a műtétre, megműtöttük és biztosítottuk a gyógyulásához szükséges kezeléseket, gyógyszereket, ellátást. 

Gyógyúltan gondozásunkban maradt, sajnos a kiújjulás veszélye miatt jobbnak láttuk, a tartós felügyeletet.

Fifi


Az ismert történet ismétlődik, nem tudták vállalni a malacka műtéti ellátását kezelését, ezért Alapítványunk vette át az állatkát. 

Mint minden esetben a gazdinak most is nyilatkoznia kellett egy lemondónyilatkozat keretében, hogy a tualjdonjogáról lemond és az állatotra vonatkozólag semmilyen követeléssel nem él.

Fifinek fogászati probléma miatt tályogműtétre volt szüksége és rendszeres fogkorrekcióra. A műtétet követően több hetes kezelés után sem lehet ilyen esetben megnyugodni, hiszen a recidíva veszélye nagy. A mi malackánk meg akart gyógyulni és meg is gyógyult! Szabina doktornő vette pártfogásába és azóta is köszöni szépen tünetmentes.

Collica


Collica története szomorú, nem tudtuk meggyógyítani, minden lehetséges gyógymódot kipróbálva szenvedett, el kellett engednünk.

Ugyancsak tulajdonosi lemondás után került Alapítványunkhoz, alultápláltan, krónikus bőrbetegséggel, talpfekéllyel. Sajnos a hosszú ideje fennálló bőrproblémája immunológiai reakciót váltott ki a szervezetében és úgynevezett autoimmun állapot lépett fel. Nem lehetett enyhíteni szenvedésein, nem tudtunk többet segíteni.

Sajnáljuk kicsi malacka.

Amivet segíthetsz az anyagi támogatáson túl:

  • Oxbow critical care
  • Oxbow vagy Versele Laga táp és széna
  • Vetri DMG immunerősítő oldat
  • Seni betegalátét